

A csapat igazgatója szerint 2010-ben már dobogós helyekért is küzdhetnek
Berti Hauser már a kezdetektől, a ’90-es évektől a gyár Dakar csapatánál dolgozott, majd ő irányította a BMW Motorrad visszatérését a motorkerékpár sportba a Nemzetközi BMW Boxer Kupán, a Power Cup sorozaton, majd közreműködött a MotoGP Világbajnokság támogatásában is. Ezt követően a részleg kifejlesztette a HP2 Sport-ot, amely jelentős sikereket aratott többek közt az Endurance Világbajnokság futamain. Ezzel egy időben mutatták be a G 450 X sportendurot, amely jelenleg is sorra szerzi a dobogós helyezéseket az Enduro Világbajnokságon (WEC) és más nemzetközi versenyeken. A csapat legambiciózusabb terve mégis a WSBK sorozaton való részvétel.
|
Az igazgató szerint a versenyzésen túl, ám a versenyzés által olyan, a gyártó számára fontos tényezőket is támogatnak, mint a márkahitelesség, a versenygépeken keresztül a szériagyártású motorok folyamatos fejlesztése és eladásának támogatása. Különösen igaz ez a közelmúltban bemutatott S 1000 RR szériaváltozatára, ami Hauser reményei szerint egy új piaci szegmenst nyit meg a bajor gyártó előtt. „Az S 1000 RR hatalmas lehetőség a BMW számára. Igazán jól sikerült motort nyújthatunk át vásárlóinknak, ami meglepően közel van a WSBK-n használt versenygépekhez” – tette hozzá az igazgató.
A versenymotor sorozatgyártású változatát a BMW Motorrad Motorsport versenyzői, Ruben Xaus és Troy Corser is kipróbálta. A teszt után a versenyzők a következőket mondták: „Szerintem az embereket legalább annyira meg fogja lepni a motor teljesítménye, mint engem. A hangját leszámítva a gép alig különbözik a versenymotoromtól. Nagyon könnyű vele gyorsan menni és a verseny ABS-nek köszönhetően meglepően kezesen viselkedik. Elsőrangú termék, versenyképes árral” – mondta el elégedetten Xaus.
„Nemrégiben próbáltam ki a szériamotort a Lausitzring-en, és alig lassabb a versenygépemnél. Úgy érzem remek ár/érték arányának és innovatív megoldásainak köszönhetően sok vevőt csábíthat át más márkáktól is” – tette hozzá Corser.
|
Troy Corser és a BMW Motorrad Motorsport csapat azonban további izgalmaknak néz még elébe, hiszen a július 26-27-i hétvégi Brno-i futamon ismét megmérettetik magukat a WSBK-n.
További hírek a MOTORSOKK.HU oldalán!
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
INTERNATIONAL
www.mconet.biz











