

Bokros Lajos a katonaideje alatt Kalocsán KISZ titkár volt, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen kari KISZ titkár funkciót töltött be, ami komoly vezető tisztség. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy vonatkozik rá az MDF alapszabályának hivatkozott része, azaz nem lehet az MDF jelöltje - olvasható az IDF közleményében.
Mindezek alapján Dávid Ibolya és társai súlyos alapszabálysértést követnek el, amikor Bokros Lajost jelölik. Mindez megvilágítja azt is, hogy Dávid Ibolya miért kívánta, hogy az MDF megszakítsa a kapcsolatot az Ifjúsági Demokrata Fórummal. Dávid Ibolya az IDF helyett a KISZ-t választotta - írja Lasztovicza Gábor IDF-elnök és Huber Szebasztián IDF OV elnök.
A jelölés folyamata, a jelölt személye élő bizonyítékai annak, hogy igaza volt Almássy Kornélnak a párt elnökjelöltjének és igaza volt az IDF Országos Gyűlésnek, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy Dávid Ibolya és társai összekeverik a neoliberalizmust a konzervativizmussal, politikailag, pedig az MSZP-hez közelítik a pártot.
Kérik az MDF Országos Választmányának minden tagját, hogy szavazza le ezt a politikailag és morálisan vállalhatatlan, az MDF alapszabályát súlyosan sértő jelölést.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]
Budapest Online - budapest.mconet.biz
Szólj hozzá a Belföldi hírek fórumán!
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
INTERNATIONAL
www.mconet.biz








