Helyi Hírek Helyieknek
ZALAEGERSZEG ONLINE
ZALA MEGYE HÍRPORTÁLJA

Csökkentsék az állami cégvezetők fizetését!
Határozati javaslatot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésnek az állami vállalatok vezetőinek elfogadhatatlanul magas fizetésének jelentős csökkentéséről. Erről Balsai István parlamenti képviselő beszélt pénteken sajtótájékoztatón.
Indítványában a párt azt kéri az Országgyűléstől, szólítsa fel a kormányt, hogy a részvényesi jogok gyakorlójaként haladéktalanul tegyen lépéseket "az elfogadhatatlan helyzet rendezése, vagyis a kizárólagos állami tulajdonú vagy többségi állami részesedésű zártkörűen működő részvénytársaságok ügyvezetését ellátó vezető tisztviselők fizetésének jelentős csökkenése, és a valós helyzethez valamint a valós teljesítményhez igazítása érdekében" - mondta el Balsai István.


Hozzátette: a javaslat szerint az Országgyűlés arra is felszólítja a kormányt, hogy vizsgálja ki, hogyan fordulhatott elő, hogy az állami vállalatok eltitkolták vezetőik fizetését, valamint ennek kapcsán megvalósult-e jogsértés. A vizsgálat kiterjedne a közérdekű adatok eltitkolásáért viselt személyi felelősség megállapítására is.

Miközben az új, megalakulásra váró kormány leendő feje szenvedést, vért és könnyeket ígérget mindenkinek, miközben a magyar lakosság döntő mértékének amúgy is elviselhetetlen helyzete tovább fog romlani, napvilágra került hosszas pereskedés után az az arcpirító és megdöbbentő név- és adatsor, ami az állami vállalatok vezetőinek fizetéséről szól - mondta.

A politikus ezzel kapcsolatban emlékeztetett a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletére, amely szerint az állami cégvezetők fizetése nem képez üzleti titkot, ezért azt nyilvánosságra kell hozni, annál is inkább, mert az állampolgárok pénzének az elköltéséről van szó.

Megtudtuk, hogy a többségében veszteséges vagy egyáltalán nem nyereségorientált magyar nagy cégek vezetői 60-80 millió forintokat keresnek évente, és ehhez járul még a 80 százalékos prémium - hangsúlyozta a képviselő.

Balsai István példaként a MÁV Zrt.-t hozta fel, amelynek vezetője, miközben cége 100 milliárdos veszteséget görget maga előtt, 78,6 millió, prémiummal együtt 145-150 millió forintos évi fizetéssel rendelkezik.

(fidesz.hu)

-kt-


MCOnet

Budapest Online - www.bpn.hu

Szólj hozzá a Belföldi hírek fórumán!





Sztaniszláv Viki I.