Helyi Hírek Helyieknek
ZALAEGERSZEG ONLINE
ZALA MEGYE HÍRPORTÁLJA

Ismét veszélyben a víziközművek - videóval
"Nyomatékosan felszólítjuk a szocialistákat: verjék ki a fejükből a magyar vízvagyon értékesítésére vonatkozó elképzeléseiket" - jelentette ki Fónagy János Hadházy Sándorral közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Hadházy Sándor országgyűlési képviselő emlékezett arra, hogy néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján sajtóközlemény jelent meg, melyben az szerepel, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. vagyonkezelésébe adja a Tiszamenti Regionális Vízműveket és a váci Duna Menti Regionális Vízműveket. A víziközművek a vízgazdálkodási törvény szerint továbbra is kizárólagos vagy többségi állami tulajdonban vannak - tartalmazza a közlemény.

Ezzel szemben nagyon jól tudjuk azt, hogy egy vállalatnak a leányvállalata már kikerül az állami vagyonkörből, az egy döntéssel privatizálható és eladható, és ott már az állami vagyonra vonatkozó jogszabályok nem vonatkoznak - jegyezte meg Hadházy Sándor.


Mint a fideszes politikus elmondta, ezt azzal indokolják, hogy az Északmagyarországi Regionális Vízmű vállalat az integráció területén jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, és a területén kilenc regionális vízmű-rendszer kapcsolata teszi lehetővé a vízkészlettel való optimális gazdálkodást.

Hadházy Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy semmilyen formában nem kapcsolódik a három regionális vízművállalat egymáshoz. Tehát ezt a kapcsolatot, ha ez műszakilag vagy gazdaságossági szempontból indokolt, akkor ezt több milliárd forinttért ki kell alakítani - mutatott rá.

A fideszes országgyűlési képviselő felidézte: Veres János az év elején egy interpellációra adott válaszában elismerte, hogy az Új Tulajdonosi Program keretében ezeket a vízművállalatokat tőzsdére kívánja a kormány vinni. "Ez pedig tudomásom szerint azt jelenti, hogy privatizálni kívánja a kormányzat" - tette hozzá. Veres János azt is hangsúlyozta - folytatta Hadházy Sándor -, hogy az önkormányzatokat be fogja vonni ennek az előkészítésébe, és ki fogja kérni az ő véleményüket.

Kiemelte: ez nem történt meg, az önkormányzatokat semmilyen formában nem vonták be az előkészítésbe és magába a döntésbe sem.

"Mindezek alapján tehát az látható, hogy a kormányzat az ország utolsó tartalékait is föl kívánja élni, piacra kívánja vinni" - jelentette ki Hadházy Sándor.

A megbukott Gyurcsány-kormány kihasználva az elmúlt években megszokottnál is nagyobb zűrzavart, az utolsó stratégiai vagyonelemek piacra dobását készíti elő - fejtette ki Fónagy János.

A fideszes politikus rámutatott: a válsággal szemben csak erős államok vehetik fel sikerrel a küzdelmet, az erős államnak pedig az egyik legfontosabb fundamentuma az állami stratégiai vagyon.


Fónagy János felhívta figyelmet arra, hogy Magyarországnak gyakorlatilag két olyan stratégiai vagyoneleme maradt, amire még támaszkodhat, az egyik a föld, a másik a víz. A magyar vízközmű-vagyon és vízvagyon mindenfajta kiárusítása, erre irányuló privatizációs előkészület nemcsak hiba, hanem bűn is - tette hozzá. "Ezért nyomatékosan felszólítjuk a szocialistákat: verjék ki a fejükből a magyar vízvagyon értékesítésére vonatkozó elképzeléseiket, ne kezdjenek bele ennek előkészületébe, ne kezdjenek el fondorlatos szakmai álmagyarázatokat adni, ennek a maradék vagyonnak a kiárusítására" - szögezte le végül Fónagy János.

(fidesz.hu)

-kt-

MCOnet

Budapest Online - www.bpn.hu

Szólj hozzá a Belföldi hírek fórumán!





A képgaléria támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu