Helyi Hírek Helyieknek
ZALAEGERSZEG ONLINE
ZALA MEGYE HÍRPORTÁLJA

Újabb kormányfőjelöltet kell találnia az MSZP-nek
Újabb kormányfőjelöltet kell találnia az MSZP-nek, Surányi György a Népszabadságnak ugyanis azt mondta, ő már nem tekinthető annak. Miután az MSZP által beterjesztett három névből az SZDSZ csak Surányiét tartotta elfogadhatónak, a délutáni kétpárti egyeztetés épphogy elkezdődött, már be is fejeződött. Értesüléseink szerint a szocialisták holnapra ígérnek új nevet vagy neveket.
Surányi György nem vállalja. A miniszterelnöki tisztségre felkért bankvezér azt mondta Brüsszelből a Népszabadságnak, hogy mivel nincs mögötte kellő támogatás, ő már nem tekinthető jelöltnek. Az SZDSZ az eddigi három aspiráns közül egyedül Surányit tartotta elfogadhatónak, így viszonylag gyorsan véget ért a szocialisták és a szabaddemokraták délutáni egyeztetése.

Úgy tudjuk, hogy az MSZP holnap reggelre ígért új nevet, neveket a kormányfőjelölti posztra. Valószínűleg ma késő estébe nyúlóan ülésezik az elnökség, hogy új jelöltet találjon. Az MR1-Kossuth Rádió által megkérdezett MSZP-s vezetők szavaiból ugyanakkor az derült ki, hogy egyre nagyobb az aggodalom a szocialisták köreiben: találnak-e olyan hiteles szakembert, aki nevét adná egy átmeneti kormány vezetéséhez és intézkedéseihez.

Az SZDSZ-ben Kóka János frakcióvezető köre, információink szerint egyébként napok óta Bajnai Gordon nevével házal a szocialistáknál. Bár a gazdasági és fejlesztési miniszter MSZP-n belüli támogatottsága rendkívül alacsony, a rádiónknak nyilatkozó elnökségi és frakciótagok összességében úgy vannak vele, hogy "ha nincs más megoldás, inkább Bajnai, mint az előrehozott választás."

forrás:MR-Joó Hajnalka

-kj-

Szólj hozzá a fórumon: Újabb kormányfőjelöltet kell találnia az MSZP-nek





Miss Alpok Adria Budapest főváros Szépe verseny