Csaknem kétezer látogatója volt a sümegi majálisnak

Városi majálist tartottak Sümegen április 29-én, vasárnap. A rendezvényre közel kétezren látogattak ki, melynek a Kisfaludy tér adott otthont.
Ragyogó napsütéses idő fogadta Sümegen a városi majális vendégeit április 29-én a Kisfaludy téren. A programsorozat kora délután, táncos műsorral vette kezdetét a Tánc világnapja alkalmából. A Kisfaludy Művelődési Központ szervezésében megvalósul majálison bemutatkozott a Szivárvány táncegyüttes és a Sümeg Néptáncegyüttes néhány csoportja, a Zafirah hastánccsoport, a Salsa Táncklub, a Társastánc csoport, valamint a Helikonon ezüst minősítéssel díjazott Broadway Táncegyüttes. A rendezvényen zenéből sem volt hiány, Sümeg Város Fúvózenekara ugyanis térzenét adott, a Slágerparádéban pedig a Cantus Musical Együttes és a Fonográf Emlékzenekar koncertjét kísérhették figyelemmel az érdeklődők.

Április 29-én rendezték meg Sümegen, a Kisfaludy téren a majálist.

Az egész család számára rendeztek programokat a sümegi majálison (Fotó: sumeg.hu)

Az eseményen minden korosztály találhatott kedvére való szórakozást. A fiatalokat a quad, a légvár és testfestés várta, az est fénypontjaként pedig színpadra lépett a tinisztár SP. A szervezők szerint az éjszakába nyúló mulatságon csaknem kétezren vettek részt.

-W-