Időutazás a sümegi várban

Büszkék vagyunk várainkra, közülük egyik kiemelkedő a sümegi - értékelte a Papp család, a város munkáját Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke azon a Hagyományőrző fesztiválon, amely a „40 nap Sümeg körül" elnevezésű várfesztivál nyitóeseménye volt.
Az „Ezeréves megyék" rendezvényeinek népszerű helyszínei a várak, ahol a látnivalók tömegeket vonzanak. A megye kiemelten kezeli és támogatja ezeket a millenniumi programokat - vont mérleget a megye épített örökségeiről Talabér Márta köszöntőjében, az arénában.

Dr. Rédey Zsolt polgármester elismeréssel beszélt Papp Imre várkapitány, üzletember és családja munkájáról, akik évtizedeken keresztül szépítik, újítják a várat, és bővítik, építik a hozzá kapcsolódó létesítményeket. Ez - fogalmazott a város elöljárója- a város és térsége foglalkoztatásában alapvető szerepet tölt be. Utalta arra, hogy 680 millió forint értékben pályázatot nyújtanak be, amellyel több, mint 800 millió forint értékben valósítanak meg újabb várrekonstrukciós beruházásokat.

Kép a rendezvényről

A Hagyományőrző fesztiválon megjelent elöljárók



A kis közösségek szerepét hangsúlyozta dr. Kedves Gyula, a HM hadtörténeti Intézet és Múzeum képviseletében, majd felidézte a magyar történelem eseményeit, hőseit.

A beszédek után hagyományőrző jelmezesek, köztük a szentesi zsoldosok, salföldi kopjások, a Kerecsényi László Íjász Egyesület, a Laki Sárkányrend, katonai hagyományőrzők, a nagykanizsai gólyalábasok és falkász egyesületek szórakoztatták a zsúfolásig megtelt aréna közönségét.

Felvonulás

Látványos bemutatók szórakoztatták a közönséget



A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Sasvári Sándor színművész, a rendezvény egyik védnöke arról beszélt, ha az országról is így gondoskodna a kormány, miként az itteniek a sümegi várról, működne az ország. A művész Mátyás szerepére készül, a darabban többek között énekel, díjugrat, harcol. A történelmi zenés darabot napokon belül bemutatják Sümegen.

(Forrás: vpmegye.hu)

 

Sümeg Online


Szólj hozzá a Sümeg fórumon!