Ingyenes átképzések indulnak a sok száz elbocsátott pedagógusnak - Sümeg

Sümeg - A fővárosban és minden megyében szerveznek oktatást az állás nélkül maradt tanároknak.
Pályázatírói és projektmenedzseri képzésben vehetnek részt, valamint nyelvi és informatikai ismereteket sajátíthatnak el a kötelező óraszámok emelkedése és az iskolák összevonása miatt állásukat vesztő pedagógusok a Pedagógusok Szakszervezete és a Budapesti Kommunikációs Főiskola közös átképzési programja keretében a fővárosban és a megyeszékhelyeken - közölte Árok Antal, a PSZ alelnöke.

Az átképzést a területi munkaügyi központok háromszázezer forintos átképzési kerettel támogatják, amelyet minden felmentését töltő közalkalmazott pályázat útján kérhet. Az elnyerhető támogatást eredetileg június 30-ig lehetett volna igénybe venni, de a PSZ kezdeményezésére a munkaügyi központok 2009. március 14-ig vállalhatnak kötelezettséget.

Miskolcon már elindult harminc érintett átképzése, s a remények szerint minden megyében elkezdődnek a képzések a közeljövőben - mondta Árok Antal. A pedagógusok által választott bármelyik képzés mellé a főiskola ingyenesen kínál egy három modulból álló karriertervezési képzést is.

A kistelepülésen élők esetében a képzéseket minimálisan 25 fő részvételével indítják el.

Forrás: www.hirado.hu

Szóljon hozzá fórumon: Ingyenes átképzések indulnak a sok száz elbocsátott pedagógusnak - Sümeg

Sümeg linkajánló: sumeglink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz