Kis segítség a pályakezdéshez - Sümeg

"Sümeg - A Start program a munkaerőpiacon a későbbi elhelyezkedésekhez szükséges nélkülözhetetlen gyakorlat megszerzését segíti a pályakezdőknél.
A pályakezdő fiatalok 2004 október 3-ától igényelhetik a Start-kártyát, a lakóhelyük szerint illetékes adóigazgatóságon. A kártyával rendelkező pályakezdők munkáltatói két évig járulékkedvezményt kapnak, és nem kell fizetniük tételes egészségügyi hozzájárulást sem. A 100 lépés program részeként, az alkalmi munkavállalás és a prémiumévek új szabályaival együtt született meg a kártya ötlete. A Start-program kifejezetten a munkaerőpiacon a későbbi elhelyezkedésekhez szükséges nélkülözhetetlen gyakorlat megszerzését kívánja elősegíteni a pályakezdő fiatalok számára - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint. A Start-kártyán alapuló programban a járulékkedvezmények a munkába álló fiatalhoz kötődnek. Így, ha a munkába állást követően az első munkahelye nem válik be, akkor a kétéves időtartam alatt a következő munkahelyére is viszi magával a Start-kártyához kapcsolódó járulékkedvezményekre való jogosultságot, amit a foglalkoztatója igényelhet. A megyében a kezdetektől több mint ezer fiatal vette igénybe ezt a lehetőséget."

(Forrás: www.naplo-online.hu)

Szóljon hozzá fórumon: Kis segítség a pályakezdéshez - Sümeg

Sümeg linkajánló: sumeglink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz