Mérföldkő az idei év a Pannon Egyetemen

Kiemelten fontos a felsőoktatásban tanuló és ott dolgozó szakemberek, diákok felelőssége, mert ők felelnek a társadalomért, a közállapotokért, az ország-, és a Föld jövőjéért - mondta dr. Pálinkás József, az MTA elnöke a Pannon Egyetem központi tanévnyitóján szeptember 2-án.
-Fennállása 60. évfordulóját ünnepli ebben a tanévben az egyetem, amely mérdöldkőnek számít a kampusz életében, ahol idén 3444 hallgató kezdi meg tanulmányait. A Pannon Egyetem meghatározó szerepet tölt be a hazai felsőoktatásban, ötödik helyen áll a hazai rangsorban. Összesen hat helyszínen, négy képzési szinten, 121 szakon folyik az oktatás - hangoztatta dr. Rédey Ákos rektor. Célul tűzték ki, hogy kutatási-fejlesztési központ legyen az intézmény, és az unióban is rangja legyen az itteni diplomának. Nagy eredménynek tekintik, egyfelől azt, hogy jelenleg is a Közép-Dunántúl oktatási, kutatási, tudományos központjaként működnek, jól együttműködve többek között cégekkel, önkormányzatokkal. Másfelől megőrizték eredményességüket a mostani kiélezett, válságos időszakban is. Idén 34 mesterképzés indul. Sikeresen pályáztak, az uniós pénzekből közel 5,1 milliárdot önállóan, mintegy1,8 milliárdot konzorciummal, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával, Veszprém megyével, Veszprémmel, és Székesfehérvárral együttműködve.

Pannon Egyetem központi tanévnyitója

Kép a Pannon Egyetem központi tanévnyitójáról



Debreczenyi János polgármester azt kérte a hallgatóktól, hogy példát mutassanak Veszprémben, ahol közel tízezer diák tanul.

-Tegyék a mércét mindig magasabbra, legyenek a jövő meghatározó értelmisége! Törekedjenek arra, hogy megkülönböztessék az értékeset az értéktelentől, tiszteljék, ápolják a helyi, nemzeti kultúrát! - javasolta útravalónak Polgárdy Imre megyei alelnök. Hozzátette: a veszprémi kampusz túlélt politikai hullámveréseket, gazdasági kríziseket, miközben képes megújulni és folytatni azt a hagyományt, amely ezt az intézményt híressé tette.

Beszéd

Ünnepi beszéd közben



Az ünnepi beszédek után díjakat, kitüntetéseket adtak át, majd az elsőévesek esküt tettek, akiket kézfogással az egyetem polgáraivá fogadtak.


(Forrás: vpmegye.hu)

Sümeg Online


Szólj hozzá a Sümeg fórumon!