Nyolc előadást tartanak idén nyáron a sümegi püspöki palota udvarán

A tavalyi év sikere után idén újra előadásokat rendeznek Sümegen, a felújított, barokk stílusú püspöki palota udvarán. Nyár végéig a közönség összesen nyolc színdarabot és musicalt tekinthet meg.
Vándorfi László, a teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: 2011 nyarán hét darabot tűztek műsorra a sümegi püspöki palota udvarán, az akkori sikereken felbuzdulva pedig idén eggyel több előadást láthat majd a közönség. Rátosi Ferenc polgármester kiemelte, hogy a nézőket 600 férőhely várja a várhegy oldalában lévő zárt udvaron, ami nagyszerű akusztikájával hozzájárul a darabok színvonalának növeléséhez. Sümeg első embere hozzátette: az előadásokhoz szükséges infrastruktúrát és műszaki hátteret az önkormányzat biztosítja.

Rátosi Ferenc - polgármester, Sümeg

Rátosi Ferenc: 600 férőhelyes nézőtér áll a vendégek rendelkezésére a püspöki palota udvarán

Az elmúlt évben csaknem minden előadást teltház előtt tartottak, idén nyáron pedig a kultúra iránt fogékony közönség olyan kiváló darabokat láthat, mint például a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Monte Cristo grófja, a Valahol Európában és a Dzsungel könyve. A színházi produkciók mellett a vendégeket több tárlat is várja a barokk stílusban épült püspöki palotában. A záró előadást augusztus 18-án rendezik meg.

-W-