Tanévnyitó: elhivatottságra van szükség

A legjobb befektetés a tanulásba történt beruházás - hangsúlyozta Stolár Mihály, a megyegyűlés tagja, bizottsági elnöke a Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet (KÖRPI) Veszprém megyei irodája tanévnyitó konferenciáján, a Petőfi Színházban, augusztus 25-én.
-Az idei a pályázatok éve lesz - fogalmazott Blazovicsné Varga Marianna, a KÖRPI igazgatója köszöntőjében. A régió eddig is jól pályázott, az elmúlt időszakban összesen 501 millió forint támogatás került a térségbe, amelyre korábban még nem volt példa. Legfőbb cél egy regionális hálózati koordinációs központ létrehozása, amely összehangolja a közoktatási intézmények munkáját, segíti a szakterület tartalmi megújítását. Elhangzott: a régióban 43-an nyertek uniós forrásokat, Veszprém megyében összesen 15 intézmény.

Stolár Mihály, a megyegyűlés tagja

Stolár Mihály, a megyegyűlés tagja



Stolár Mihály kifejtette: a megyei önkormányzat 24 oktatási intézményt működtet, és az idei tanévet 13 tanulócsoporttal kevesebb kezdi meg a tervezettnél. A fenntartó kiemelten kezeli az intézmények támogatását, a fejlesztéseket, a felújításokat. -Az idei év nem lesz egyszerű, hiszen egyebek mellett megszűnt a 13. havi bér, nőtt a nyugdíjkorhatár és a kötelező óraszám, a családok, az emberek anyagi problémákkal köszködnek- vélekedett Stolár Mihály. Megjegyezte: a mostaninál kiszámíthatóbb időszakra lenne szükség a zökkenőmentes tervezéshez, a napi munkához. Ezen a nehéz helyzeten sokat segíthet a pedagógusok szakmai elhivatottsága.

A köszöntők után átadták a Pro Talento-díjakat, melyet Varga Vince, a Lovassy László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, Giricz Erzsébet, a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanítja, Kungl József, a veszprémi Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelés Tagozatos Általános iskola testnevelő tanára, Stampelné Géringer Márta, a Csajági Református Általános Iskola igazgatója és Baranyai Zoltánné, a Balaton-felvidéki Színvonal Művészeti Iskola igazgatója vehetett át.

Díjazottak
A köszöntők után átadták a Pro Talento-díjakat



Az ünnepélyes tanévnyitó után a szakemberek konferencián vitatták meg a feladatokat, beszéltek az eredményekről, nehézségeikről, terveikről.


(Forrás: vpmegye.hu)

Sümeg Online


Szólj hozzá a Sümeg fórumon!