Intézmények újultak meg Zalaegerszegen

Több mint 10 millió forintot fordítottak idén nyáron intézmények felújítására a megyeszékhelyen.

A felújítások java része mostanra már befejeződött, de azért maradt még munka. A legtöbb helyen azonban zavartalanul kezdődhet az új tanév. A zalaegerszegi iskolákban, óvodákban, bölcsődékben az elmúlt időben több feladatot is elvégeztek a szakemberek. Többek között tornatermet újítottak fel, de villany, víz és szennyvízvezetékek is cseréltek a szükséges intézményekben.

 

 Intézmények újultak meg Zalaegerszegen

 

A tervek szerint az év végéig még három intézményben, az Ady iskolában, a Kölcsey gimnáziumban, valamint a Landorhegyi óvodában végeznek felújítást, mely körülbelül 300 millió forintos beruházás. A rekonstrukciók egyébként a megyeszékhely valamennyi intézményét érintették és érintik majd.

 

N.O.