Adományt adtak át a város sajtótájékoztatóján

Az adventi vásárt értékelték, majd átadták a támogatást a hétfői sajtótájékoztatón, melynek a Városháza adott otthon.

A szervezők és az önkormányzat azért gyűltek össze, hogy megvitassák a megújult adventi vásárt, ahol 30 pavilon és legalább 1000 fellépő nyújtott szórakozási lehetőséget a város lakói számára. Tompa Gábor, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője arról számolt, hogy a kormányzat 50 milliós támogatásával a kezdeményezés tavaly nagy változásokon esett át.

 

Adományt kapott a Törött Szárnyú Pillangók Alapítvány

 

Az is kiderült, hogy az egy hónapos programsorozat folyamán gyűjtés is volt. Az „Egerszegi Advent” feliratú bögrék eladásának köszönhetően 100 ezer forintos összeg gyűlt össze a pózvai fogyatékkal élők otthonának alapítványa számára. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy innentől kezdve bármilyen városi rendezvény lesz, társul mellé jótékonysági program majd.

 

 

N.O.