Bemutatkoztak Zalaegerszeg 2009. év legjobb kosárlabdázói

Az iskolákban alig kosárlabdáznak, s amatőrök bázisa is egyre szűkül, s csak a városi szövetségekkel karöltve sikerült beindítani a megyei férfi bajnokságot. A folyamat megállítására tervezik az iskolai bajnokság megszervezését.
A szövetség elnöke felidézte az elmúlt közel két évtized díjazottjait és örömét fejezte ki, hogy többeket közülük itt lát az ünnepségen. Ezt követően került sor a legjobbaknak a díjak átadására. Az utánpótláskorú lányoknál Fuisz Viktória, a Kanizsai Vadmacskák korosztályos válogatottja, a felnőtt nőknél pedig Szélesy Judit, a ZTE NKK kosárlabdázója lett a legjobb.
Az utánpótláskorú fiúknál visszatérő vendég volt Bödör Bencze, a Zalakerámia ZTE játékosa, a felnőtt férfiaknál pedig Kámán Tamás, az egerszegiek válogatott bedobója.
Az edzők díját megosztva Völgyi Péter, a Zalakerámia ZTE vezetőedzője és Patonay Imre, a klub szakmai tanácsadó kapta. A díjátadó ünnepségen dr. Gyimesi Endre polgármester mondott pohárköszöntőt, s jelent volt Kiss Ferenc országgyűlési képviselő is.
Óriási mérkőzésre van kilátás, egy szívós, jó csapat lesz az ellenfél, melynek a tabellán elfoglalt helyezése (10.) nem a realitást mutatja. Szombaton a 14. győzelem reményében utazik Kaposvárra Völgyi Péter csapata.
Évértékelés és díjazás

Louis Hinnant
Születési dátum:1984.05.05.
Magasság:193 cm
Súly:91 kg
Poszt:1-2
Nemzetiség:USA
Mezszám: 6
A csapat háromszoros Magyar Bajnok, és háromszor nyert Magyar Kupát.
Csapat neve: ZTE KK
Szín: kék-fehér
Cím: 8900 Zalaegerszeg Stadion u. 3.
Magasság:193 cm
Súly:91 kg
Poszt:1-2
Nemzetiség:USA
Mezszám: 6
A csapat háromszoros Magyar Bajnok, és háromszor nyert Magyar Kupát.
Csapat neve: ZTE KK
Szín: kék-fehér
Cím: 8900 Zalaegerszeg Stadion u. 3.
Óriási mérkőzésre van kilátás, egy szívós, jó csapat lesz az ellenfél, melynek a tabellán elfoglalt helyezése (10.) nem a realitást mutatja. Szombaton a 14. győzelem reményében utazik Kaposvárra Völgyi Péter csapata.
Zalaegerszeg Online: www.zalaon.hu
Szóljon hozzá a zalaegerszegi fórumon!
Kapcsolódó cikkek:
Információ:
2008. december 13. szombat
Miss Hungary 2008 szépségverseny d&oum...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

INTERNATIONAL
www.mconet.biz