Ezer Lámpás Éjszakája Zalaegerszegen

Idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a neves programsorozatot, amely az eltűnt gyermekekért szól. 

 

Bele sem lehet gondolni, hogy mennyi gyermek veszik el Magyarországon. Éves szinten mintegy 90-en, ami nem kevés. Az Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű rendezvény erre szeretné felhívni a figyelmet. Idén pedig ismét megrendezték Zalaegerszegen az eseményt, ahová rengetegen ellátogattak.
 
 
A Dísz téren számos programmal várták az érdeklődőket, többek között koncertekkel. Fél 10-kor pedig az egész országban elengedték a világító lufikat azzal a céllal, hogy az eltűnt gyermekeknek megmutassák a haza utat. 
 
N.O.