Felújításon átesett óvodát adtak át Zalaegerszegen

Zalaegerszegi legmodernebb óvodai létesítménye jött létre a Kis utcai óvoda fejlesztésével. Az ünnepélyes átadásra február 29-én került sor, melyen Gyutai Csaba polgármester is megjelent.
Február utolsó napján avatták fel a felújításon és kibővítésen is átesett Kis utcai óvodát Zalaegerszegen. A projekt közel 120 millió forintból valósult meg, melyből 60 millió forintot az Új Magyarország Regionális Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán nyert el az önkormányzat, a fennmaradó összeget pedig a Deák Ferenc Városépítő Program keretéből finanszíroztak. A Kis utcai óvodában az átalakítások hatására korszerűbb körülmények között és 90 négyzetméterrel nagyobb területen tölthetik mindennapjaikat a gyermekek. Gyutai Csaba polgármester szerint a beruházásnak köszönhetően lezárult a város szinte teljes óvodai hálózatának korszerűsítése.

Gyutai Csaba polgármester szerint a Kis utcai intézmény felújításával csaknem teljesen lezárult az óvodák felújítását célzó program.

Gyutai Csaba polgármester a felújított Kis utcai óvoda átadásán

A tervek szerint a Kis utcai óvoda négy csoporttal bővül majd, így összesen 300-an járnak majd az intézménybe szeptembertől. A felújított épületben a mozgás- és látássérült gyermekeket is megfelelő körülmények fogadják. Az önkormányzat várhatóan másfél éven belül az andráshidai óvoda korszerűsítésének is nekilát, melyet szintén pályázati támogatással kíván megvalósítani.

-W-