Határon túli gyerekek érkeztek Zalaegerszegre

A Kárpát-medencei táborba 29 határon túli fiatal látogatott el. Összesen három településről érkeztek gyerekek a városba.

A táborba ebben az ében Erdélyből jöttek a diákok. A vendégekhez a zalai gyerekek is csatlakoztak, így könnyen tudtak új barátságokat kötni vagy éppen a már meglévőket ápolni. A vendégeket a város polgármestere, Gyutai Csaba köszöntötte, aki mesélt Zalaegerszeg látnivalóiról, történetéről és több nyári programot is ajánlott. Azt is elmondta, hogy a tábor célja, hogy új barátságok jöjjenek létre.

 

A polgármester köszöntötte a fiatalokat

 

A városba Nyárádszeredáról, Marosvásárhelyről és Barótról érkeztek gyerekek. Olyan diákok fogadták őket, akiknek családjában van határon túli kapcsolat. A tábort egyébként még 2005-ben szervezték meg először. Az azóta eltelt évek alatt több visszatérő vendég is lett. A fiatalok a nyaralás során meglátogatják többek között a Gébárti tavat, a Kézművesek házát és még sok nevezetességet.

 

 

N.O.