Ismét Zalaegerszegre látogatott Szlovénia magyarországi nagykövete

Februári látogatása után újra Zalaegerszegre érkezett Darja Bavdaz-Kuret. Szlovénia magyarországi nagykövete az április 19-i szlovén-magyar gazdasági fórumon vett részt Gyutai Csaba polgármester vendégeként.
Szlovén-magyar gazdasági fórumot tartottak április 19-én a zalaegerszegi Kamarák Házában. A rendezvény célja az volt, hogy a határ menti gazdasági kapcsolatokat élénkítsék, valamint hogy a kölcsönös együttműködés lehetőségeiről tárgyaljanak. Gyutai Csaba polgármester a zalaegerszeg.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a városnak egyaránt jót tesz az, ha a szlovén és magyar cégek egymás országában terjeszkednek, valamint az is, ha közös vállalatokat alakítanak ki. Darja Bavdaz-Kuret, Szlovénia magyarországi nagykövete fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a közelmúlt során a két ország közötti gazdasági forgalom közel 20 százalékos növekedést mutatott.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere

Gyutai Csaba: "a magyar és szlovén együttműködés mindkét félnek előnyös"

Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete szerint a Szlovénia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok terén a tavalyi év kiemelkedő eredményeket hozott, a további sikereket pedig a hasonló fórumok alapozhatják meg. A tervek szerint a zalaegerszegi önkormányzat hamarosan francia és német üzletemberekkel is tartana találkozót.

-W-