Közel 5 millió forint a környezet fejlesztésére Zalaegerszegen

Az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap elfogadta a 2014-es tervet, mely során közel 5 millió forintot szán Zalaegerszeg a környezet fejlesztésére.
A közgyűlés a legutóbbi ülésén a 2014-es tervet jóváhagyta, így elkezdődhet Zalaegerszeg környezetének feljesztése. A Gát utcai árvízvédelmi létesítmény az önkormányzat erre elkülönített pénzalapjaiból 2 millió forintot szán. Ahhoz, hogy csökkenteni tudják a környezetterhelést, 1,3 millió forintot fektetnek be Zalaegerszegen arra, hogy szét tudják választani a csapadék- és szennyvíz rendszert, ezen kívül hulladéklerakókat szeretnének felszámolni. A hulladéklerakók közül 4 nagy és több kisebb kerül felszámolásra, amely hozzávetőlegesen 6 millió forintba fog kerülni.

 

\"Zala
Az önkormányzat a környezet fejlesztésére több millió forintot szán

A nevesített kiadások között az önkormányzat 4,7 millió forintot költ majd a forrásból. A hagyományokhoz híven 2014-ben is megrendezik majd a Virágos Zalaegerszegért pályázatot, amihez többek között locsolási szolgáltatásokra 1,9 millió forintot költ az önkormányzat az alapból. A zalaegerszegi önkormányzat a későbbiek folyamán szeretné újra \"életre kelteni\" a csónakázótavat, továbbá a Zala folyó revitalizálását is szeretnék megvalósítani.

G.R.