Megnyitott a zalaegerszegi AquaCity

Bár az idő nem kedvezett annyira, mégis rengetegen jelentek be a megyeszékhelyi fürdő hétvégi szezonnyitóján.

A fürdő fejlesztésére ebben az évben körülbelül 20 millió forintot költöttet. Az idei szezon folyamán több programot is terveznek, többek között sport, gasztronómiai rendezvényeket, valamint koncerteket. A nyitó napra a vendégek kedvezményesen válthattak jegyet. Mindez természetesen a strandolás mellett lesz.

 

 

További biztonsági fejlesztéseket terveznek a fürdőben

 

 

A hétvégi szezonnyitón köszöntőt mondott a város polgármestere, Gyutai Csaba, aki elmondta, hogy az AquaCity a tavalyi ében hazánk egyik leglátogatottabb, legnépszerűbb fürdője volt. A polgármestere beszédét követően pedig az érdeklődők megismerhették a vízi vidámpark idei arcát, Renkó Tamarát. A fürdő területén több újítás is volt az elmúlt időszakban. A csúszdadombnál például fitnessparkot hoztak létre. Ezenfelül a régi, mára már nem annyira biztonságos ugrómedence fa korlátjait cserélték ki. Az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a strandnak nagyon jó a biztonsági rendszere, így nem igazán volt komolyabb sérülés az utóbbi időben.

 

N.O.