Műfüves pályát avattak fel

Teljesen új műfüves pályát adtak át a közelmúltban a Liszt-iskolában a településen. 
 
Mintegy 15 millió forintos beruházás valósult meg a közelmúltban, amelynek egy részét a Magyar Labdarúgó Szövetség finanszírozta. A pályázat létrejöttéhez szükség volt azonban önrészre is, amely mintegy másfél millió forint volt. Ezen túlmenően más, egyéb munkálatokra 900 ezer forint kiadást fordítottak. 
 

A futballpálya gondolata először egyébként még 2014-ben született meg, most pedig a pályázatnak köszönhetően meg is valósult. 
Az elkészült pályát az átadást követően a gyermekek birtokba is vették, így most már jó szolgálatot tesz majd a tanulóknak. 
 
N.O.