Olai Fesztivál

Közösségi, valamint kulturális programokkal várták az érdeklődőket a hétvégén a közösségformáló rendezvényen.

 

Ebben az évben szintén több százan vettek részt az Olai Fesztiválon, ahol számos, színvonalas programmal készültek a szervezők a látogatók számára. A településrész önkormányzata évről évre megszervezi a rendezvényt. Idén a Körtánc Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc tagozatos diákjai is felléptek. Ezen az eseményen nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is nagyszerű kikapcsolódási lehetőségek voltak- közölte Böjte Sándor Zsolt, önkormányzati képviselő.

Olai Fesztivált tartottak

Természetesen az idősekre is gondoltak. Éhesen sem maradt senki, hiszen palacsintával kínálták a fesztiválozókat. Az ételért kapott összeget pedig jótékony célra fordították. A kicsiknek arcfestés, ugráló vár és póni lovaglás is volt. Ezen felül az operettet kedvelőkre is gondoltak, ugyanis az Orfeum Vándorszínpad műsorával szórakoztatta a vendégeket.

 

N.O.