Több pénz a kasszában

"Zalaegerszeg (sz. j.) - Alultervezett vagy óvatosan kalkulált az idei költségvetés?
Ezt a kérdést is körüljárta a közgyűlés a büdzsé harmadik negyedévi módosításakor és az első fél évi gazdálkodás megvitatásakor.A költségvetés főösszege több mint 542 millió forinttal, 16,7 milliárd forintra emelkedett a mostani módosítás folytán. Az önkormányzat a tavaly megalkotott költségvetési koncepcióban még úgy számolt, hogy közel 12,8 milliárd, az év elején elfogadott rendeletben pedig úgy, hogy 13,7 milliárd forintból gazdálkodhat idén. A számadatokban Kiss Ferenc, a szocialista képviselőcsoport vezetője a költségvetés alultervezettségére vonatkozó korábbi MSZP-s észrevétel visszaigazolását látta, s erről beszélt Kárászné dr. Rácz Lídia is, amikor szóvá tette, hogy az első fél évben a tervezettnél 185 millió forinttal több helyi iparűzési adó folyt be. A többségben lévő képviselők a baloldaliakkal szemben a kiegyensúlyozott, tervszerű, takarékos és óvatos jelzőt használták legtöbbször a 2004. évi költségvetés jellemzésére."

(Forrás: www.zalaihirlap.hu)