Városrész- és sportnap Botfán

Pünkösd vasárnap a helyi civil szervezetek invitáltak a városrész napjára, majd hétfőn a sportklub rendezésében több órán át folytak a mérkőzések Botfán.
Sem az időjárásra, sem az érdeklődésre nem lehetett panasz a rendezvényeken. A városrész nap, melyet az Összefogás Botfáért, a polgárőrség, a Lányok - Asszonyok és az Őszirózsa Nyugdíjas Klub hívott életre, a közösségi ház udvarán várta a betérőket.

A kulturális blokkban a helyi fellépők mellett vendég gyerek szereplőket is láthatott a közönség ének és tánc kategóriákban. Közben a bográcsok mellett tüsténtkedtek (verseny lévén), ahogy lenni szokott főként az erősebb nem képviselői.

A gyerek sereg pedig a légvárral kiegészített játszótéren ugrabugrált, sorban állt arcfestésért, fogyasztotta a szokásos nasikat. A lényeg, hogy együtt töltsék a családok az időt, ezzel kovácsolva erősebbé a közösséget, teljesen megvalósult.

A főzőverseny zsűri elnöke, dr. Gyimesiné dr. Papp Malvina elismerő szavakkal szólt mind a hangulatról, mind az ételekről, a csapatok lelkes hozzáállásáról. Dicsérte a gyerekek által készített palacsintát, melyet házi eperrel körítettek (feltűnően sokszor kóstolták a bírák).

botfatelepulesnap Városrész- és sportnap Botfán Válcika citerazenekar Zalaegerszeg online hírek

 

60. éves évforduló ünnepség alkalmából a kulturális műsorban minden helyi szervezet fellépett, vendégelőadók léptek fel



Botfán ezen a neves ünnepen a botfai Válicka Citerazenekar lépett fel.

Honnét származik a zenekar neve?

A legenda szerint - melyet szintén Panni nénitől tudunk – a falu határában folyó patak nem más, mint Zalán fejedelem lányának, a Válicka kisasszonynak a könnye. Akkor eredt, amikor a honfoglaló magyarok egyik vezére rabul ejtette őt. Az ijedségtől olyan bőséges, keserves könny fakadt a szeméből, hogy még máig is kiapadhatatlanul folydogál. A patakot – melyik „fönek folik” – a botfaiak rég a szívükbe fogadták. A citerák húrjain felcsendülő dalok elsőként róla szóltak. Így aztán különösebben nem kellett gondolkodni azon, hogy a zenekar milyen nevet viseljen. Azóta már természetessé vált, hogy „válickásoknak” nevezik őket.


A Válicka Citerazenekar 1976. augusztusában alakult Botfán - ma Zalaegerszeg - a helyi népdalok megőrzésére. Nevét a falu határában folyó Válicka patakról a kapta. A helybeli László Imréné - Panni néni - sok-sok népdalt énekelt és kérte a fiatalokat, hogy tanulják meg citerázni a dalokat.



A botfai pünkösdi ünnepségen ugyancsak méltatta a közönség a győztes polgárőr csapat főztjét, melyet házilag termesztett, erdőn gyűjtött alapanyagokból készítettek. Nem csoda így hát, hogy a barátokkal kiegészült polgárőrök ismét elnyerték a fődíjat, a nagy vándor fakanalat, mely eddig minden évben hozzájuk került.

Mint azt a csapat szószólója, Pődör Róbert elmondta, nem kis háttér munka van az elismerés mögött. Már egy évre előre terveznek, alapanyagot termesztenek, gyűjtenek, szárítanak, az idősektől receptet gyűjtenek, hogy minél különlegesebb étellel állhassanak elő.


fozoverseny botfatelepulesnap Városrész- és sportnap Botfán Válcika citerazenekar Zalaegerszeg online hírek


Az idén Herány tokány volt náluk a menü sampion gombával és vargányával (szintén feltűnően sokszor kóstolta a zsűri). A közönség viszont rendre visszajárt a "szomszéd váriak", a besenyőiek kemencében sült kenyerére, melyet zsírosan, kovászos uborkával, hagymával kínáltak.

A versenyben egyébként ők körömpörkölttel neveztek és nyertek. De visszavágóra hamarosan, a májusfa kitáncoláson adnak lehetőséget a botfaiaknak. A programok végén mindenkit megvendégeltek a házigazdák, este pedig nem maradt el a tánc. A sportnap futóversennyel indult, majd futballmérkőzések zajlottak utánpótlás és serdülő korcsoportban.

A városrész napja keretében ismét versenybe lehet szállni a vándor fakanálért.



Délután a hölgyek is rúgták a bőrt, illetve a kézilabda csapat sikerének lehetett szorítani.

Forrás: www.zalaegerszeg.hu

Zalaegerszeg Online: www.zalaon.hu