Varroda létesült a zalai megyeszékhelyen

Új varrodát adtak át Zalaegerszegen, a Déli Ipari Parkban. A közel negyedmilliárd forint összköltséggel felépült, olasz tulajdonú létesítményben heti több ezer sportruházatot készítenek majd.
A D. F. Sport Kft. ügyvezetője, Dario Zonta szerint a beruházás 230 millió forintból valósult meg, melyből 80 millió forinthoz uniós támogatás útján jutott a teljes egészében olasz tulajdonú cég. A vállalatnál jelenleg 35 személy dolgozik, de egy éven belül még 19 új álláshelyet teremt a varroda. A munkatársak feladata heti 5-6 ezer biciklisruha elkészítése lesz, melynek 100 százalékát Olaszországba exportálják, az ügyvezető szerint azért, mert Magyarországon még nem igazán van kereslet erre a termékre.

zeg2.jpg

Nemsokára több mint ötvenen dolgozhatnak a varrodában (Fotó: zalaegerszeg.hu)

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere az átadási ünnepségen elmondta, hogy manapság meg kell becsülni minden új munkahelyet, továbbá arra kell törekedni, hogy a már jelen lévő befektetők lehetőségei bővüljenek, amely újabb beruházásokat eredményezhet. A D.F. Sport Kft. 1400 négyzetméter alapterületű telkét a város térítésmentesen biztosította, de a vállalatnak cserébe el kellett készítenie a Déli Ipari Park útját, melyet később közösen fognak használni - tette hozzá Gyutai Csaba.

-W-