Veszélyes kémények

"Zalaegerszeg (sz. j.) - Önkormányzati és állami támogatást kaphatnak a lakóközösségek az életveszélyes egycsatornás gyűjtő- kémények felújításához.
Országosan 150 millió forint áll rendelkezésre idén a termofor kémények kiváltására, ami nem túl jelentős összeg ahhoz képest, hogy csak Zalaegerszegen közel 1750 kémény vár mintegy kétmilliárd forint értékű felújításra, hangsúlyozta dr. Gyimesi Endre polgármester a legutóbbi közgyűlést követő sajtótájékoztatón. Öröm azonban - jegyezte meg -, hogy egyáltalán jutott pénz az égéstermékek biztonságos elvezetését célzó programra, melyhez kapcsolódva a megyeszékhely önkormányzata is megalkotta a kémények felújításának támogatásáról szóló rendeletét. Enélkül ugyanis nem lehet pályázatot benyújtani az állami forrásokra.

A lakóközösségeknek az önkormányzathoz kell benyújtaniuk támogatási igényeiket. A város ezután a kiválasztott projektekkel jelentkezik a júliusban meghirdetett belügyminisztériumi pályázatra. A kivitelezéssel kapcsolatos teendőket a polgármesteri hivatal bonyolítja le. Anyagi segítség kizárólag az 1985 előtt épült, legalább nyolclakásos lakóépületekben lévő termofor kémények felújításához kérhető, bár az összes ilyen létesítmény életveszélyes."

(Forrás: www.zalaihirlap.hu)