Zalaegerszegen tartottak gyűlést a közgazdászok

  A hétvégén a megye városban volt a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója. A rendezvénynek a Budapesti Gazdasági Főiskola Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara adott otthont.

 Idén már harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a fiatal közgazdászok gyűlését. Az intézménybe sokan látogattak el, csaknem 100 fiatal vett részt a találkozón. Az előadók az érdeklődőket szakmai előadásokkal, illetve kerekasztal beszélgetésekkel várták. Nagy szerepet kapott ebben az évben az ökogazdálkodás. A város polgármestere, Gyutai Csaba is részt vett a gyűlésen, aki elmondta, hogy milyen fontos a városnak az ökoprogram.

 

Legalább 100 érdeklődő volt a találkozón

 

  A Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának országos elnöke, Géczi György beszédében arról számolt be, hogy ez a találkozó az egyik legnagyobb szakmai rendezvénye a Társaságnak. Azt is elmondta, hogy a program megszervezése mindig a szervezet Ifjúsági Bizottságának a feladata. Az oda látogatók neves szakmai képviselőktől, állami intézmények vezetőitől és a gazdaság neves személyeitől hallhattak előadásokat. A rendezvény sikeres volt az idei évben is.

 

 

 

 

N.O.