Zalaegerszeg

Zalai olimpikonokról nyílt tárlat

Zalai olimpikonokról nyílt tárlat

A napokban nyílt meg az a kiállítás, mely a helyi olimpikonokat mutatja be.  Az érdeklődők fél éven keresztül tekinthetik meg.

A tárlatnak az Öveges József Általános Iskola ad otthont, melynek megtekintésére többnyire a gyerekeknek van lehetőségük és ők is az első célpont. A szervezők ugyanis úgy vélik, hogy ezzel jó példát mutatnak a diákok nemcsak a sport, hanem az élet minden területén.

 

 

Több olimpikon is részt vett a tárlaton

 

A kiállítás anyagát Petánovics Károly volt, aki összeállította. Az olimpikonokkal személyesen kontaktot teremtett és összegyűjtötte az érdekességeket. A fotók mellett néhány érem is feltűnik. Az iskola is boldogan fogadta a tárlatot, hiszen jó célt szolgálnak ezzel. A tervek szerint egyébként több intézményben is kiállítanák a képeket. A megnyitóra jó néhány egykori olimpiai bajnok is elment, többek között Preisinger Sándor és Szekeres Dorinát is.

 

 

N.O.