A keménykalap és az ősz

A női kalap egy olyan kiegészítő, mely nem csak öltöztet: lényegében megkoronázza az oufitedet. A legszokványosabb megjelenésből is pillanatok alatt kész kompozíciót kreál - a kalap idén ősszel is hódít.

 

A kalapok megjelenésének története

 

A kalapok viselését anno praktikussági okokból kifolyólag kezdték meg, hiszen védett a különböző időjárási viszontagságoktól, mint például az eső, a szél vagy a hóesés. Ezen felül vallási okokból is viselték, és viselik mostanság is, sőt, régen a kalap társadalmi helyzetre is utalt. Manapság elsősorban a stílus és a divat miatt szerezzük be az egyedibbnél egyedibb darabokat.

 

A kalap egyike azoknak a kiegészítőknek, melyek a férfiak által lettek ismertek, ám női viseletként váltak igazán népszerűvé. Tulajdonképpen annyiféle fazonban, formában, anyagban, stílusban, színben és mintában érhető el, hogy azok is megtalálhatják a számukra ideális formát, akik egyébként úgy gondolják, hogy az ő fejükön bizony egyetlen kalap sem mutat majd jól.

 

A keménykalap idén ősszel is hódít

 

Van néhány fazon, ami örök darab, amikkel lényegében soha nem tudsz mellélőni. Nézzünk három outfitet, melyekhez meglepő, vagy sem, nagyon is dukál a női kalap.

  1. A lazán elegáns

Azt gondolnád, hogy lazább, már-már sportos viselethez nem illik a kalap? Gondold újra! Kapj elő például egy bővebb fazonú, oversize pulcsit a szekrényből és egy testszínű a harisnyát, színben harmonizáló sportcipővel és keress egy kemény karimájú kalapot, amely megkoronázza megjelenésedet. Egyszerre leszel sikkes, egyedi, laza és stílusos.

 

Bármilyen utcai viseletet feldobhatunk kalapunkkal

 

  1. A blézeres casual vonal megspékelve egy kis különcséggel

A női blézer, csak úgy, mint a kalap, egy igazi univerzális darab. Miért ne ötvözhetnénk a kettőt? Egy farmeres, pólós, lazább fazonú blézerrel is szuper összképet alkothat a kalapod, de próbáld ki bátran egy kissé elegánsabb, szűk fazonú nadrággal, balerinával, és karcsúsított blézerrel is.

  1. A kalapos, fesztiválos, bohém életérzéses outfit

Egy bohókás, fiatalos, laza, már-már hippi outfit nem csak nyáron állja meg a helyét! A szalagos, tollas kis kalapok kiváló kiegészítői öltözékednek akkor is, ha már beköszöntött az ősz. Válassz hozzá hosszabb fazonú kardigánt és bokacsizmát, és máris indulhatsz az éjszakába!

 

+ 1 TIPP:

 

Azon túl, hogy sikkes és divatos, praktikus is lehet. Nem volt időd hajat mosni? Ezt a bozontot már jobb lenne elrejteni, nem pedig mutogatni? Dobj a fejedre laza mozdulattal egy kalapot, és a probléma máris megoldva! Ugye, milyen egyszerű?