Gyújtogatót ítéltek el Sümegen

Mintegy kétszáz személy életét tartotta veszélyben az a férfi, aki a helyi pszichiátria udvarán gyújtogatott.

A negyvenéves beteget 2014 óta kezelték a sümegi Csolnoky Ferenc Pszichiátriai Centrumban alkohol problémái miatt. Több helyen is gyújtogatni kezdett az intézmény területén. Először a konténerben található szemetet gyújtotta meg, a személyzet azonban észrevette és eloltotta a tüzet. Nem sokkal ezután pedig az udvaron lévő szemetet gyújtotta meg, amivel több ember életét is veszélyeztette.

\"\"

Gyújtogatót fogtak

Pár nappal később ismét bűntettet követett el, akkor a kórház mellett fekvő egykori asztalos műhelyben található faanyagokat gyújtotta fel. Ekkor a lángok megfékezéséhez már tűzoltókra volt szükség. Utolsó alkalommal egy teherautó vezetőfülke mögött lévő borítást gyújtott meg. A férfinél megállapították, hogy közveszélyes és két és fél börtönre ítélték.

 

N.O.