Átadták a ZalaZone ipari parkban a Rheinmetall Hungary Zrt tesztpályának első ütemét
A ZalaZone katonai off-road pályájának első üteme a Reinmetall-gyárhoz épült, melyet 2021. július 15-én adtak át. A város két nagyberuházásának közös eleme az autóipari tesztpálya katonai off-road pályájának első üteme, mely a Rheinmetall új gyárához készült el közel 60 milliárd forintos hadipari beruházással.
A pályaelem a Szabadics Zrt és a Duna Aszfalt Zrt munkájának eredménye. A tesztpálya többi részének kialakításában a Duna Aszfalt Zrt az útépítéssel kapcsolatos és egyéb mélyépítési munkákat, míg a Szabadics Zrt más mélyépítési munkákat vállalta el. A ZÁÉV a magasépítési feladatokat látta el, mint a konferenciaépület kialakítása és a kutatóközpontok épülete.
A ZalaZone katonai off-road tesztpálya
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint hazánk a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a hadiipari technológiákhoz szükséges feltételeket is meg tudja teremteni. Szerinte az önálló védelmiipari kutatásfejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetésnek számít, hiszen új munkahelyeket teremtenek általa és javítja az ország innovációs képességeit.
A miniszter elmondta, hogy a hadiiparba bevonják a KKV szektor szereplőit, míg az innovációba az egyetemeket, melynek támogatására 50 milliárd forint keretösszegű új befektetési alap nyújt segítséget.
Az építkezés alatt álló Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd és felügyelni fogja az állami támogatással finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. A tesztpálya mellett épül a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzeme, melyet várhatóan 2023-ban adnak át.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint a biztonságtechnikai helyzet gyorsan változik a világban és emiatt szükség van egy 21. századi technikai védelmi eszközökre és elkötelezett katonákra.
Vigh László a térség országgyűlési képviselője- aki egyben a járműipari tesztpálya miniszteri biztosa- elmondta, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya év végére elkészül.
BG
Forrás: MagyarÉpítők, MTI
Fotók: MTI/ Varga György