50 éves a zalaegerszegi Ady Mozi - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Ha jegyet szeretne rendelni a következő mozielőadásra hívja az 509-es telefonszámot.
Az első vetítés 1903. november 3-án volt a zalaegerszeg Arany Bárány Szálló nagytermében, majd néhány évig vándor mozitársulatok szórakoztatták a nagyérdeműt. Az első igazi zalaegerszegi mozi - az Edison - 1913-ban jött létre az Izraelita imaházban (a mai Iskola közben, az Arany Bárány mögött). Tulajdonosa Gábor Béla, Zalaegerszeg első mozigépésze pedig Pozsgai Gyula volt. Hetente két filmet vetítettek naponta kétszer. Az intézményt akkor még nem "mozinak" hívták, hanem "mozgófényképüzemnek".

Vetíteni akkor a legjobb "biznisznek" tűnt, hiszen más - széles társadalmi rétegek számára elérhető - kulturális és szórakozási forma nemigen akadt. Így hamarosan egy másik hely - Apolló mozi - is nyílt a városban, a Kummer cukrászda (későbbi Zala vendéglő) emeletén. A konkurenciát nem nézte sokáig Gábor Béla, egyszerűen megvette az Apollót. 1945 után a kisgazdapárthoz került a mozi és az akkori KALOT (ma 3 Kívánság étterem) épületének emeletére költözött; 1948-ban pedig mint mindent, a filmvetítőhelyeket is államosították. "A film legyen pártos és népi", vagyis a propaganda legfőbb eszköze. Ehhez természetesen új mozi is kellett: 1955-ben kezdték építeni a mostani belvárosi épületet, amit három évvel később, egy szép ünnepi napon (április 4-én) adtak át. Ezt aztán többször felújították, új termekkel bővítették, míg be nem következett a 90-es évek és vele a rezignáció.

A zalaegerszegi alpolgármester szerint abban mindenki egyetért, hogy érdemes az önkormányzatnak megtartani a mozit, hiszen az igényes, esztétikai értékkel bíró filmekre nagy szükség van. Ezt nem feltétlenül tudják és akarják a bevásárlóközpontok multiplexeinek üzemeltetői biztosítani. Ők ráadásul bármikor be is zárhatják a "boltot", és akkor vetítőhely nélkül marad Zalaegerszeg. A jubileumi programsorozatnak éppen az a célja, hogy ismét felkeltse az érdeklődést Zalaegerszegen a mozizás, és az igényes filmek irántA jegy szélesvásznú filmre 7,50; matinéra 3 forint. Heti ajánlat: Sport és szerelem (Egy kosárlabda edző története. Színes kínai film; előtte az 59/9-es Sporthíradó látható) - hirdeti a régi plakát. bővebben


Forrás:www.zalaegerszeg.hu.

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal

50 éves a zalaegerszegi Ady Mozi - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu