A Felsőfokú Oktatásért Közalapítvány tartott ülést - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - 2007. március 23-án tartotta soron következő kuratóriumi ülését a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány.
A kuratórium elfogadta a közalapítvány vezetőinek beszámolóját az utolsó kuratóriumi ülés óta eltelt időszak eseményeiről.

Módosulás történt a Közalapítvány Kuratóriumának összetételében és ez egyben az Alapító okirat módosítását is eredményezte. Korábban a kuratóriumban a Zala Megyei Önkormányzatot képviselte Garamvölgyi György, a Zala Megyei Közgyűlés akkori alelnöke. Az önkormányzati választások után ezen megyei funkciója megszűnt és így lemondott a kuratóriumi tagságról is. Helyére Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke került.

Szoros elfoglaltsága miatt ugyancsak lemondott kuratóriumi tagságáról Dr. Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója. Helyére Lang Jánost, a Flextronics International Kft. zalaegerszegi igazgatóját javasoljuk kinevezni.

A kuratórium tájékoztatást kapott a Zalaegerszegi Főiskolások Egyesületének megalakulásáról, az április 17-18-án megrendezésre kerülő közös főiskolás fesztiválról, valamint a Pécsi Tudományegyetem vezetésében bekövetkezett váltásról: az eddigi rektor, Dr. Lénárd László helyére az egyetem szenátusa Dr. Gábiel Róbertet választotta meg.

Tárgyaltunk arról is, hogy hosszú távon valószínűleg hatással lesz a Nyugat-Dunántúli Régió felsőoktatására a nemrég bekövetkezett integráció, melynek keretében egyesül a Sopron központú Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Szombathely központú Berzsenyi Dániel Főiskola. Ennek következtében létrejön egy nagy, 10 karú, 22 ezres hallgatói létszámú egyetem.

A kuratórium meghallgatta a főiskolák vezetőinek beszámolóit, illetve elfogadta a közalapítvány gazdálkodásáról és pénzügyeiről szóló beszámolót.

2007. február 15-ig lehetett jelentkezni felsőoktatási intézményekbe. A jelentkezési lapok feldolgozottsága jelenleg 90 százalék körül van és ennek alapján elmondható, hogy idén is nagy volt az érdeklődés a zalaegerszegi főiskolák iránt, sőt a jelentkezés aránya meghaladja a tavalyi eredményeket is.

A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézetében két BSc szintű szak lett meghirdetve: gazdálkodási és menedzsment, valamint pénzügy és számvitel. Emellett felsőfokú szakképzési szakok is meg lettek hirdetve: banki szakügyintéző, pénzügyi szakügyintéző, számviteli szakügyintéző, idegenforgalmi szakmenedzser, vendéglátó szakmenedzser, kereskedelmi szakmenedzser, informatikai statisztikus és gazdasági tervező. A BSc szintű szakokra a megadott kapacitásszám alapján közel 300 hallgató kerülhet felvételre, ehhez képest már 90 százalékos feldolgozottságánál 289 első helyes jelentkezést regisztráltak, összesen pedig 1162 felvételi lap érkezett be. Ez közel négyszeres túljelentkezés.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában két BSc szintű szak került meghirdetésre: ápolás és betegellátás szak (ezen belül a zalaegerszegi szakirány: gyógytornász), valamint egészségügyi szervező szak (ezen belül a szakirányok: egészségbiztosítás, egészségturizmus szervező, egészségügyi ügyvitelszervező). Az ápolás és betegellátás szakra a megadott kapacitásszám alapján maximum 65 hallgató kerülhet felvételre. 90 százalékos feldolgozottságánál már 63 első helyes jelentkezést regisztráltak, összesen pedig 168 jelentkezési lap érkezett be. Ez közel háromszoros túljelentkezés. Az egészségügyi szervező szakon a megadott kapacitásszám alapján maximum 30 hallgató kerülhet felvételre, ehhez képest 90 százalékos feldolgozottságánál már 44 első helyes jelentkezést regisztráltak, összesen pedig 188 felvételi lap érkezett be. Ez hatszoros túljelentkezés!

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Zalaegerszegi Képzésén mechatronikai mérnöki BSc szak került meghirdetésre, két szakiránnyal: mechatronikai eszközök, gyártástechnológia. A megadott kapacitásszám alapján 30 és 70 közötti hallgató kerülhet felvételre. 90 százalékos feldolgozottságánál eddig 43 első helyes jelentkezést regisztráltak, összesen pedig közel száz jelentkezési lap érkezett be.

Forrás:Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Alapítvány - MCOnet

A Felsőfokú Oktatásért Közalapítvány tartott ülést - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz