A harcművészet mestere Zalaegerszegről származik - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Gausz Tamás, a 13 éve Zalaegerszegen élő fiatalember a szegedi egyetemen végzett programozó matematikusként, ám a diploma megszerzése után úgy döntött, a Wing Tsun tanításának és tanulásának szenteli életét.
A kínai eredetű Wing Tsun Kung Fu kuriózumnak számít a harcművészetek népes családjában; szélesebb körben onnan lehet ismert e név, hogy eredetileg Bruce Lee is ezt a stílust tanulta.
Tamás 2002-ben harmadik, 2006-ban pedig negyedik mesterfokozatát szerezte, a legutóbbi vizsgán például 2 és fél órán át küzdött egy kétméteres litván óriással.
A kezdet persze nehéz volt: a fiatalember senkit nem ismert Zalában, eleinte előfordult, hogy szállásra sem volt pénze, így a szabadban éjszakázott, később nővérszálló, kollégium, albérleti szoba majd bérelt lakás lett az otthona.
Ma Zalában négy helyszínen, a megyeszékhelyen, Nagykanizsán, Hévízen és Zalaszentgróton működik klub a vezetésével, s már mesterszintű harcművész is van a tanítványai közt.
Forrás: Zalai hírlap
A harcművészet mestere Zalaegerszegről származik - Zalaegerszeg- Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu