A hét végén Szapáry-napok Szécsiszigeten és városunkban, július végén Kvártélyház programok Egerszeg - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - Tegnap sajtótájékoztató keretében, a Hevesi Sándor Színházban ismertették a teátrum és Szécsisziget közös művészeti programját.
A Szapáry-napok keretében két produkció kerül bemutatásra, míg a Kvártélyház felújított udvarán pedig július 27-én kezdődnek a nyári művészeti programok.
A hét végén a Passió című előadásának és az operettestnek a Magtárszínház ad otthont.
A Szapáry kastély udvarán rendezik meg a Szapáry esküvőt, de lesz orgonakoncert, kiállítás és művészettörténeti előadás is.
A fesztivál végén nyitja kapuit a III. Színházépítő tábor.
Július végén a Szécshenyi téri művészeti estek keretében a Kvártélyház udvarán és más helyszíneken bemutatásra kerül az Anconai szerelmesek és egyéb nyári szórakoztató produkció. A vendégművészek között megtalálható Für Anikó, Mácsai Pál és Huzella Péter, de a zalai művészeknek is tapsolhat a nagyérdemű.
A műszaki hátteret a színház biztosítja. A programra fordított kb. 13 millió forintos összegből a megye is átvállal 5 milliót, hiszen a 15 egerszegi előadáson túl 10 alkalommal a megye más településein is szórakozhatnak a nézők a vígjáték és az operettestek előadásain."
Forrás: http://www.egerszeginfo.hu
A hét végén Szapáry-napok Szécsiszigeten és városunkban, július végén Kvártélyház programok Egerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz