A magyar munkanélküliek 67 százaléka digitálisan írástudatlan - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A hazai munkanélküliek többsége nem tudja használni a számítógépet, pedig az alapvető felhasználói ismeretek nélkül ma már egyre nehezebb elhelyezkedni...
A hazai munkanélküliek többsége nem tudja használni a számítógépet, pedig az alapvető felhasználói ismeretek nélkül ma már egyre nehezebb elhelyezkedni – mondta Magyar Bálint kedden Pécsett, dr. Wekler Ferenc a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökének jelenlétében.

A fejlesztéspolitikai államtitkár a Dél-dunántúli Régió vezető nagyvállalati vezetőinek, területfejlesztési, képzési szakembereinek és politikusoknak rendezett gazdasági fórum sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a magyar állástalanok 67 százaléka számára ismeretlen a digitális írásbeliség, nem képesek bekapcsolni a számítógépet és azon információkat keresni.

Példaként hozta fel, hogy ez az arány Nyugat-Európában csak valamivel több mint 30 százalék. Elmondta azt is, hogy Angliában a az új állások 80 százalékához szükségesek az informatikai felhasználói ismeretek.

Magyar Bálint szavai szerint nemcsak a munkanélkülieknek, hanem az alkalmazásban álló úgynevezett kékgalléros munkásoknak, vállalkozóknak is nélkülözhetetlen a számítógép, "mert ma már a digitális írásbeliség ismerete olyan, mint fél évszázada a szimpla írásbeliségé volt".

Egy kőműves vagy bádogos is nyilvántartja klienseit, megrendeléseit gyakran saját számítógépes rendszerében tudja felvenni, s elektronikus üzenetben teszi meg ajánlatait piaci partnerei felé - jegyezte meg.

Az államtitkár kitért rá: ezen informatikai ismeretek elsajátításában is segítenek azok a már megkezdődött és hét éven át tartó programok, amelyeknek célja a munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztése.

Az ilyen, felnőttképzés keretében indított tanfolyamok résztvevői nem konkrét szakmákat sajátítanak el, hanem olyan készségeiket fejlesztik, amelyekre bármikor szükség lehet.

Hozzátette: az informatika mellett kiemelt szerepet kap a nyelvoktatás, mert a munkavállalók elsősorban angol és - második legfontosabbként - német nyelvtudása versenyképességi tényező Magyarország számára. Magyar Bálint szólt arról, hogy indulnak képzések a vállalkozói kompetenciák fejlesztésére is. Ezek keretében megtanulható, hogyan kell egy vállalkozást menedzselni, sikeresen működtetni.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

A magyar munkanélküliek 67 százaléka digitálisan írástudatlan - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz