A METRANS Csoport logisztikai központot hoz létre Zalaegerszegen
A METRANS Danubia Kft új logisztikai központot hoz létre Zalaegerszegen, amellyel 120 munkahelyet teremt.
A METRANS Csoport új beruházásának alapkőletételén részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol elmondta, hogy az új terminál várhatóan 2023-ban kezdi meg működését. A vállalat 16 milliárd forint értékben megvalósuló logisztikai központjának létesítéséhez 4 milliárd forint támogatást ad az állam. Hozzátette még, hogy a beruházás egybevág a kormány stratégiai célkitűzéseivel, melyek között szerepel, hogy a támogatott vállalatok termékeit minél hamarabb exportálhassák. Épp emiatt vásárolt meg a trieszti kikötőben egy területet az állam, ahol hamarosan fejlesztésekbe kezdenek.
Új logisztikai központ alapkővét tették le Zalaegerszegen
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy az új vasúti logisztikai konténerterminál létrehozásával nemcsak 120 munkahelyet teremt a METRANS Csoport, hanem létrejön Nyugat-Magyarország legnagyobb logisztikai csomópontja is.
Kiss Péter, a METRANS Csoport elnök-vezérigazgatója arra számít, hogy Zalaegerszeg kereskedelmi útvonallá és logisztikai csomóponttá válik a következő években.
Angela Titzrath a Hamburger Hafen und Logistik AG (HHLA) elnöke elmondta, hogy nagyon fontos számukra a zalaegerszegi beruházás, nemcsak a trieszti tengeri kikötővel való kapcsolat miatt, hanem a délkelet-európai áruforgalom bővülése folytán. Szerinte az új terminál tovább erősítheti Magyarország logisztikai csomópontként betöltött szerepét.
BG
Forrás: MTI, ZAOL, Szijjártó Péter közösségi oldala
Képek: MTI/Varga György