A Nyugat-dunántúli Operatív Program első pályázati kiírása - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Az akadálymentesítés témakörében hirdeti meg az első pályázatot a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében május 7-én a program egyik közreműködő szervezete, a VÁTI Kht.
Az akadálymentesítés témakörében hirdeti meg az első pályázatot a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében május 7-én a program egyik közreműködő szervezete, a VÁTI Kht. - közölte Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Győrött.

Akadálymentesítésre 730 millió forintos támogatási keret áll a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét magában foglaló nyugat-dunántúli régió rendelkezésére.

Polgár Tibor, a VÁTI Kht. területi igazgatója elmondta: önkormányzatok és ezek intézményei, továbbá egyesületek, egyházak, alapítványok, közhasznú társaságok és olyan egyéb nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyek óvodai, iskolai, egészségügyi szolgáltatásokat látnak el.

Támogatás kizárólag a teljeskörűen elvégzett akadálymentesítési átalakításokra nyerhető olyan épületeknél, amelyek még egyáltalán nem, vagy csak részben akadálymentesek, legyen ez az akadálymentesítési hiányosság akár fizikai, akár kommunikációs jellegű. Ez utóbbira egyebek között a vakoknak és gyengénlátóknak, a siketeknek és nagyothallóknak van szükségük.

A vissza nem térítendő támogatás minimumértéke 1 millió forint, a maximum egyszintes intézménynél 10 millió forint, többszintesnél 20 millió forint lehet. A támogatás a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb 60 százalékát teheti ki. A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott települések esetén a maximum 70 százalék.

A teljes pályázati dokumentáció a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el: www.nfu.gov.hu.

Molnár Csaba a sajtótájékoztatón hangoztatta: 2007. és 2013. között több mint 140 milliárd forintnyi európai uniós forrást költhet a nyugat-dunántúli régió az operatív program alapján egyebek között gazdaság-, turizmus-, városfejlesztésre, környezetvédelemre.

A regionális fejlesztési tanács elnöke szólt az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) fejlesztési támogatásairól és a kifizetések állásáról. Közölte: a forrásokat országosan 100 százalékban lekötötték és a 2008. december végéig kifizethető mintegy 664,4 milliárd forint 62,2 százalékát - 413 milliárd forintot - már átutalták a kedvezményezett projektgazdáknak. Az országos forrásokból a nyugat-dunántúli régiónak több mint 53 milliárd forint jutott. Ebből az összegből 1.430 pályázatot támogattak.

Molnár Csaba rámutatott: az I. NFT tapasztalatai több problémára felhívták a figyelmet. A legtöbb gondot a kifizetések tempója és a bekért pályázati anyagok mennyisége jelentette. Ezek konzekvenciájaként néhány fontos változtatásról született döntés, amelynek lényege, hogy egyszerűsíteni akarják a pályáztatásokat és törekednek az eljárásmód egységesítésére.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

A Nyugat-dunántúli Operatív Program első pályázati kiírása - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz