A régió legnagyobb adományozója Zalaegerszeg - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A Zalaegerszeg Város és Környéke Idősügyi Tanácsa tegnapi soros ülésén Kovács László elnökletével elsőként a megyei idősügyi szervezet május 6-ai tisztújításának részleteivel ismerkedtek meg a jelenlévők.
Zalaegerszeg 25 küldöttet delegálhat a fontos eseményre. Folytatásként Lukács Józsefné, a Máltai szeretetszolgálat megyei vezetője számolt be a megyeszékhelyi csoport 11 éves tevékenységéről. Ők azok, akik a seregnyi civil szervezet közül a kiszolgáltatottak végső óráiban is ott vannak a rászorultak, a segítségre szoruló szegények között. A Dunántúlon a zalaegerszegi szeretetszolgálat a legnagyobb adományozó, ha pénzről, élelemről, bútorról van szó. Tizenhét rossz állapotú lakásban cseréltek bútort tavaly, miközben sokan a jó szót is adományként köszönik. Az idősügyi tanácsot arra kérte a megyei vezető, hogy a rászorultak felkutatásában segédkezzenek, hiszen a valós életkörülményeket a helybeliek ismerik igazán. A becsapottaknak meg azt javasolta, hogy menjenek az áldozatvédelmi irodába, ha meglopják őket a buszon, a piacon. A találkozó résztvevői a régiós nyugdíjas fórumon történtekről is tájékoztatást kaphattak.

Forrás: www.zalaihirlap.hu

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal




A régió legnagyobb adományozója Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!


Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu