A rendőrség nem engedélyezte a Balatonátúszást - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Nem engedte tovább úszni a vízirendőrség Mányoki Attilát, aki péntek délután indult el Balatonkeneséről, hogy hosszában átússza a Balatont.
A 34 éves zalaegerszegi férfit este nyolc óra körül szedték ki a vízből egy vihar miatt, amely 80-100 kilométer per órás széllökésekkel közeledett feléje.
A 75 kilométeres távot a tervek szerint 24 óra alatt teljesítette volna Mányoki Attila azért, hogy felhívja a figyelmet a Balaton térségének egységére. Eredetileg egy héttel korábban tervezte az indulást, de már akkor sem volt kedvező az időjárás. A sportolót végül péntek délután, másfél órás várakozás után engedték a vízbe, de a rossz idő miatt a vízirendőrség úgy döntött, hogy alig 12 kilométer megtétele után, Siófok közelében félbeszakítja az úszást. A hosszadalmas engedélyeztetési eljárás miatt a sportoló legközelebb már csak szeptemberben próbálkozhat újra - mondta a Független Hírügynökségnek Farkas Olivér, az úszó segítője.
A sportoló 1989 óta vesz részt nyíltvízi úszóversenyeken. Az első nemzetközi versenyén, Görögországban a második helyen végzett 35 km-es távon. 1993 óta rendszeresen szerepel Világkupákon, általában a 25 km-es, illetve ennél nagyobb távokon indul. 1997-ben szerepelt a jelenlegi leghosszabb távú versenyen Argentínában, ahol 88 km-t kellett leúsznia a Paraná folyóban. 2003-ban részt vett a világ legnehezebb versenyének tartott Atlantic City erőpróbán, ahol 39 km-t teljesített az óceánban.
A Balatont Szénási Imre úszta át hosszában először, aki 1961-ben 39 óra 36 perc alatt jutott el Balatonkeneséről Keszthelyre."
Forrás: http://www.hirextra.hu
A rendőrség nem engedélyezte a Balatonátúszást - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu