A Szakképzés megújításáért - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - A hetedik alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató programjai keretében került sor...

A hetedik alkalommal megrendezett pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató programjai keretében került sor az Észak-zalai Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) tanácsadó testületének alakuló ülésére Zalaegerszegen a közelmúltban.
Ismert, a TISZK létrehozására Zala megye önkormányzata, Zalaegerszeg és Keszthely város önkormányzata közös pályázat eredményeként 1 milliárd 60 millió forint támogatást nyert a HEFOP programtól. A zalaegerszegi Kinizsi szakképző iskola volt kollégiumának átalakítását követően szeptember végén fel is avatták az itt helyet kapott térségi integrált szakképző központot, mely arra hivatott, hogy megvalósítsa a zalai szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti újjáalakítását. A programban három város (Zalaegerszeg, Keszthely, Lenti,) hét szakképző iskolája vesz részt.

Az ülésen a TISZK működtetésére létrehozott kht. ügyvezető igazgatója, Fehér József ismertette a tanácsadó testület tagjainak névsorát, amelyben az önkormányzati, kamarai, munkaügyi szervezet, valamint a szakképzést folytató intézmények küldöttei mellett gazdasági társaságok képviselői is helyett kaptak. Elnökének Gyutai Csabát, Zalaegerszeg alpolgármesterét választották.

Fehér József elmondta, a jövő év elejei ülésükön állítják össze azt az éves munkatervet, mely alapján ősztől megkezdődhet az integrált, gyakorlatorientált, moduláris képzés. Az ügyvezető igazgató hozzátette, a TISZK-en belül tervezik egy felnőttképzési tagozat létrehozását, és ehhez tananyagfejlesztést is megvalósítanának."

(Forrás: www.zala.hu)

A Szakképzés megújításáért - Szóljon hozzá!