A zöldterületek védelmében - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg belvárosa megszépült, ez nem csak a kivitelezésben, de a fenntartásban is komoly kihívást jelent valamennyiünknek.
Hogyan is tudjuk ezeket az újonnan létrejött értékeket megőrizni - fogalmazott Nagy András, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója.

Óvni kell a belváros tereit
- Létrejött egy belvárosi központ, ahol hangsúlyos teret kapott a növényzet, és szerves kapcsolat alakult ki a közelmúltban átadott Mindszenty tér és Deák tér között. Szeretnénk, ha hosszú távon ezek a belső belvárosi, újonnan kialakított parkfelületek, zöldterületek megfelelő gondoskodás mellett, fokozott ápolásban részesülnének, és a fenntartásuk kiemelt figyelmet kapna. Fontos lenne, ha a rongálások elkerülnék ezeket a területeket, és erre a lakosság, a járókelők is figyelnének. Ugyancsak felhívnám a figyelmét a belvárosi taxisoknak, áruszállítóknak, akik folyamatosan tartózkodnak a tereken, hogy vigyázzanak ők is: őrizzük meg a zöld növényzetet olyannak, amilyennek a tervező elképzelte. Jóval nagyobb zöldfelületről van szó, mint a korábbi években. Csak a Széchenyi téren 1200 négyzetméteren történt parkosítás. Fenntartásuk komoly feladatot ró ránk."

(Forrás: www.zalaegerszeg.hu)

A zöldterületek védelmében - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!