Áldás a térre - Zalaegerszeg

"A felújított Mindszenty tér ünnepélyes avatására és az áthelyezett és szintén felújított Szentháromság-szobor megáldására került sor vasárnap este Zalaegerszegen.
Az ünnepség szentmisével kezdődött a Mária Magdolna plébániatemplomban, a szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondott dr. Veres András megyés püspök.


Veres András megyés püspök mondott szentbeszédet

Mintegy ezren vettek részt a Mindszenty tér avatásán, ahol dr. Gyimesi Endre polgármester visszaemlékezett Zalaegerszeg legrégibb terére, amelyet már birtokba vettek a sétálni vágyó egerszegiek.

- Ez az a hely, melynek köveit már közel ezer esztendeje koptatták elődeink. Itt építették a település első kápolnáját 1247-ben, itt tértek be az emberek keresztelőre, gyászszertartásra, és hosszú ideig még temetkeztek is itt. Ezen a téren keresztül igyekezett Zrínyi Miklós az egerszegi várba, itt tette le Padányi Bíró Márton püspök, a nagy egyházszervező a kéttornyú plébániatemplom alapkövét ötszáz esztendővel később 1747-ben, és építette meg a Mária Magdolna-templomot, amely közel 250 esztendeje Zalaegerszeg jelképe is - fogalmazott a polgármester és megjegyezte:
- Innen vonult Csányi László Budapestre felszólalni Kossuth bebörtönzése ellen, ezen a téren ballagott Deák Ferenc a munkahelyére, és itt élt 27 éven keresztül Mindszenty József bíboros."

(Forrás: www.zalaegerszeg.hu)

Szóljon hozzá - Áldás a térre - Zalaegerszeg!