Államtitok került ki újságírókhoz - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) - közölte az iroda keddi közleményében...
Újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) - közölte az iroda keddi közleményében, melyben arra is felhívja a figyelmet, hogy annak közzététele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A rendőrség világhálós honlapján az áll: az országos rendőrfőkapitány helyettese tényfeltáró vizsgálatot és célellenőrzést, valamint az NNI igazgatója belső vizsgálatot rendelt el, miután egy ismeretlen az iroda épületéből még július 24-e és július 31-e között eltulajdonított egy államtitoknak minősített iratot.

Az ügyben a BRFK államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A rendőrség szerint feltételezhető, hogy az ismeretlen célja nem magának az államtitoknak a megismerése, hanem a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda lejáratása volt.

"A belső vizsgálat eddigi adatai szerint biztosan állítható, hogy az eltulajdonított dokumentum egy újságíróhoz jutott el, azonban mások birtokába is kerülhetett, ezért szükségesnek látjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az irat tartalma továbbra is államtitkot képez, bármilyen közlése, illetéktelen személy számára történő hozzáférhetővé tétele vagy illetékes személy részére hozzáférhetetlenné tétele súlyos – 2-től 8 évig terjedő – szabadságvesztéssel büntetendő" - áll a közleményben.

Az iroda "nyomatékosan" kéri azokat, akik az iroda által készített "államtitok", vagy "szigorúan titkos" minősítéssel ellátott irat birtokába jutnak, haladéktalanul jelezzék az NNI munkatársainak.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

Államtitok került ki újságírókhoz - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu