Atrocitás nélkül zalaiak Budapesten - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A tegnapi napot jó néhányan Zala megyéből is a fővárosban töltötték, hogy részt vegyenek a Fidesz nagygyűlésén. Néhányukat telefonon kérdeztük.A kisebb csoportokra vált tüntetők már nem találtak maguknak közös célpontot.
Nagykanizsáról is sokan mentek tegnap Budapestre, hogy részt vegyenek a Fidesz nagygyűlésén. - Különösebb probléma nélkül sikerült eljutnunk az Astoriához, mi nagykanizsaiak az Erzsébet híd felől próbáltuk megközelíteni a rendezvényt - mesélte Tamás Lászlóné.

- Igaz a hídon gyalog kellett átmennünk, de ez a kis séta senkit sem zavart. Szerintem a nagygyűlésen közel 250 ezer ember volt, mi a kaposváriak és egerszegiek mellett álltunk. Tulajdonképpen rendőröket is alig láttunk, atrocitást nem tapasztaltunk. Tamás Lászlóné azt mondta: nem tudja, hogy folytatódnak-e a zavargások a fővárosban, ám az biztos, hogy a randalírozók nem a Fidesz nagygyűléséről valók, akik ugyanis végighallgatták Orbán Viktort, azok tudják, el kell zárkózni az erőszaktól.

- Viszonylag könnyű volt eljutni az Astoriához - mondta dr. Vezendi László, aki szintén tagja volt a kanizsai csoportnak. - A rendőrök azért beszólogattak, de ezt a fajta provokációt senki sem vette fel, a tömeg méltóságteljesen emlékezett, s hallgatta végig a szónokokat.

Ettől az egytől eltekintve nem tapasztaltunk provokációt, atrocitást. Nem így volt előző nap este, amikor megtámadták az újságíróként dolgozó Kiss Ádámot. Az egerszegi származású 23 éves fiatalember elmondta, a rendőrségtől kapott sorszámozott, Press feliratú sárga mellényben, fején snowbord sisakban, valamint szájmaszkban indult munkába.

A Nagymező utcában néhány tüntető zsidó vagy ba...g! felkiáltással támadott rá. Az állára kapott egyetlen ütéssel megúszta az incidenst, mert mások védelmére keltek. - Néhány tüntető gerjed a sajtóra - magyarázta a Hírszerző munkatársa. - Ez az indulat független attól, melyik médiumnak dolgozunk. Viszont a mellény nélkül a rendőrök nem tudnak megkülönböztetni minket a tüntetőktől, és tavaly újságírók is kaptak ütéseket - mondta.

Tegyük hozzá, egyes internetes oldalakon szabadságharcos csoportok az újságírók tudatos megtámadásáról és nem véletlen akcióról írtak, kilátásba helyezve további veréseket. Szerencsére tegnap már nem ért támadás újságírót, atrocitás nélkül zajlottak az események. Történt az annak ellenére, hogy az úgynevezett kemény mag felbukkant a Fidesz nagygyűlésén is, mint arról érdeklődésünkre Kiss Ádám beszámolt.

Ő egyébként végig követte az eseményeket: a kisebb csoportokra vált tüntetők már nem találtak maguknak közös célpontot. Török Zoltán zalaegerszegi református lelkész tavaly átélte a zavargásokig fajuló eseményeket, az erőszak eszkalálódását. Most is a fővárosban töltötte az ünnepet, erről így szólt: - Nem volt kegyes az időjárás hozzánk, de így is nagyon sokan vettünk részt a jó hangulatú nagygyűlésen az Astoriánál, és mentünk el együtt a Terror Házához - mondta el.

- A rendőrök ott masíroztak, de nyugalom volt, békés volt a tömeg, amely végig kitartott, így az ünnephez méltó módon zajlottak az események - foglalta össze. - Mindannyian örültünk, hogy nyugodt körülmények között, atrocitások nélkül, méltóképpen tudtunk ünnepelni - fogalmazott már hazafelé tartva tegnap este a Fidesz nagygyűléséről Pálinkás Róbert, a keszthelyi Fidesz - MPSZ szervezet alelnöke.

A Balaton-parti városból negyvenöt személlyel indítottak buszt a rendezvényre. - A hétfő esti történések után se félelemmel indultunk, nem vittünk védőfelszerelést , egyszerűen ünnepelni mentünk. Emlékezni 1956-ra, s egy kicsit a tavalyi eseményekre is, melyeket az ünnephez, szellemiségéhez méltatlanná tettek - tette hozzá.

Forrás: Zalai Hírlap

Atrocitás nélkül zalaiak Budapesten - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu