Béke és tűntetés Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Bár a zalaegerszegi rendőrség több mint félszáz embert állított elő, az október 23-ai megemlékezések jelentősebb rendbontás nélkül zajlottak országszerte.
Tegnap a megyeszékhelyi járókelőknél arról érdeklődtünk, milyen ünnepben bíztak, s hogy a valóság mennyiben produkált mást, mint arra előzetesen számítani lehetett.

- Reméltem, hogy a megemlékezések jelentősebb rendbontás nélkül zajlanak, mert hiszek abban, hogy az emberek mára belecsömörlöttek az egymással folytatott hadakozásba, s az elmúlt napok eseményei ezt is támasztották alá - mondja az alsónemesapáti Sabján Józsefné. - Szeretném, ha végre nyugalom lenne ebben az országban!


- Bíztam abban, hogy a tavalyihoz hasonló drasztikus történések ezúttal nem ismétlődnek meg - jegyzi meg elöljáróban Henczi Béla. - Idén a rendőrség részéről is szakszerűbb hozzáállást véltem felfedezni, s úgy érzékeltem, hogy most a demonstrációk szervezői is igyekeztek elhatárolódni a szélsőséges csoportosulásoktól. Persze a tavalyihoz hasonlóan, bár kisebb számban, de most is voltak olyanok, akik mindenképp zűrzavart akartak szítani, de ezen eseményeket nem nevezném zavargásoknak. S hogy mindez meddig folytatható? A tavalyi megmozdulásokat egy politikai helyzet idézte elő, ami az elmúlt időszakban nem nagyon változott, a kiváltó okok tehát továbbra is megvannak.

- Azt gondolom, sokak számára provokációnak tűnhetett, hogy az állami vezetők, csak mert valaki tízperces beszédet tartott az Operában, lezáratták fél Budapestet - így Nemes Alfréd. - A rossz idő ellenére egyébként meglehetősen sokan vettek részt a megmozdulásokban, s bár komolyabb rendzavarás nem történt, a rendőrség lehetett volna felkészültebb is.

- A tavalyi esztendő zűrzavaros eseményei után mindenképp botrányos ünnepre számítottam, de szerencsére nem lett igazam - mondja a Zalaegerszegen élő Halász István. - Véleményem szerint a rendőrség ezúttal kiválóan helytállt, s a kisebb rendbontásokat leszámítva 1956 emlékéhez méltó volt az ünnep.

A zalaszentmihályi Csordás Tímea aggodalommal tekintett az októberi ünnepi események elébe.

- A párom rendőr, s már jó előre lehetett tudni, hogy október 23-án a fővárosban teljesít majd szolgálatot, a tavalyi eseményekből kiindulva pedig nem sok jóra számíthattunk. Én tévén keresztül követtem az eseményeket, a párommal pedig telefonon tartottam a kapcsolatot. Neki, bár jelen volt, amikor a tüntetők Molotov-koktélt dobtak a rendőrök közé, szerencsére semmi baja nem esett. Engem egyébként mélységesen elszomorít, hogy bizonyos szélsőséges csoportok nem hagyják a békés többséget méltóan emlékezni.

Forrás: Zalai Hírlap

Béke és tűntetés Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu