Bővítik a kutyamenhelyet - Zalaegerszeg

"A zalaegerszegi Bogáncs Állatvédő Egyesület idén júliusban kapott lehetőséget arra, hogy a Csilla-dűlő 6. szám alatt lévő állatmenhelyen a meglévő kiszolgálóépületet bővítsék.
Az állatvédők örültek a hivatalos határozatnak, a fejlesztés november 2-án elkezdődött - tájékoztatta lapunkat az egyesület elnöke, Varsóczi Judit. Mint elmondta, két helyiséggel és egy orvosi szobával bővül a kutyamenhely, ahol a legutóbbi adatok szerint 81állatra vigyáznak.


Pályázati pénz az állatvédelemre

- A menhely bővítésére azért van szükség, mert nem megoldott a műtéten átesett állatok elhelyezése, illetve az állatmenhelyen született, illetve a város területén talált, kitett kiskutyák elkülönítése - mondja Varsóczi Judit.
Mint minden hasonló állatvédő egyesület, így a Bogáncs is küszködik finanszírozási gondokkal. Működési támogatásuk egy részét (492 ezer 824 forintot) a Nemzeti Civil Alapprogram biztosítja, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal 2 millió forinttal járult hozzá a működéshez, és ez évben dr. Ribiczey Pál volt alpolgármester saját keretéből 100 ezer forinttal járul hozzá az állatok eltartásához."

(Forrás: www.zalaegerszeg.hu)

Bővítik a kutyamenhelyet - Szóljon hozzá!