Divattervező általános iskolások Zalaegerszeg - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Ötödik alkalommal hirdetett általános iskolák 7-8. osztályosai számára divattervező pályázatot a Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközép és Szakiskola Könnyűipari Munkaközössége. Ennek hatására 80 zalaegerszegi diák adta be munkáját a december 22-i határidőre.
A technika és a méret kötetlen volt, viszont legalább három művet kellett egy-egy tanulónak beküldeni. Tehetséges jelentkezők nemcsak a megyéből, hanem azon túlról is akadtak, lévén a kiíró iskola szakmai híre országos szintű. A látványos, kiállítással és divatbemutatóval egybekötött eredményhirdetésre a napokban került sor, az intézmény dísztermében. Baján Antal igazgató köszöntötte a megjelenteket és vázolta az iskola nyújtotta lehetőségeket a ruhaipari szakirányon belül. A felkészítés minőségét jelzi, hogy több országos tanulmányi, divattervezői és divattörténeti versenyen dobogósai rendszeresen a tanítványok.
Krajczár Béláné, ruhaipari mérnöktanár a pályázat ismertetése után megjegyezte, a mai fiatalok olyan sok mindennel szembesülnek, és könnyen elsuhannak a szépség mellett. Ennek ellenpéldái a beküldött művek, melyek közül az öt legjobb részesült díjazásban. A zsűrizésben a szaktanárok mellett a 14. a osztály ruhaipari technikusai vettek részt. A sok szempontú értékelés része volt a fantázia, az esztétikai hatás és az egyediség. A legjobb pályamunkákat meg is varrják az iskola diákjai és a májusi polgáravató ünnepségen bemutatják a nagyközönségnek.
A díjazottak: Kulcsár Olívia, Bor Anna, Ábrahám Barbara, Markó Lívia és Bencze Tamara. Különdíjat kapott Orsós Zsolt és Gergely Edit tanárnő. (Zala-Lap Kft., B.K.)
Forrás: www.zalaegerszeg.hu
Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal
Divattervező általános iskolások Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu