Épül az integrált játszótér Zalaegerszegen - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Egyre több, színes, látványos játszóeszköz látható már az alakuló, épülő, Zalaegerszeg - kertvárosi integrált játszótéren, az Apáczai tér szomszédságában.
A munkálatokat az elmúlt héten megtekintették a beruházásban résztvevő helyi cégek szakemberei és a kivitelező konzorcium vezetője Szabó János is, aki érdeklődésünkre elmondta: rövid időt kell már csak kibírnia a gyerekeknek és szülőknek, hogy látogassák a játszóteret. De egyelőre még munkaterületről van szó, ahol építkezés folyik.
A munkaterületre nem szabad gyerekeket engedni
- Szeretném felhívni a szülők figyelmét, hogy a munkaterületre nem szabad gyerekeket engedni, mert még balesetveszélyes állapotok vannak a területen. Ha valakinek bármi baja történik, sem a kivitelező, sem pedig az önkormányzat nem vállal felelősséget. Aggódunk a gyerkőcök épségéért, mert információink szerint több alkalommal is előfordult, hogy "betévedtek" a munkaterületre.
Az országban egyedülálló ez az integrált játszópark, amely az önkormányzat támogatásával, egyéves tervezői munka után rövidesen elkészül. Az igazi szenzáció az, hogy kinőve a szabványos játszótéri nagyságokat, itt lényegesen nagyobb eszközök találhatók, változatosabb, színesebb játékok várják a gyerekeket.
Észrevétlenül akadálymentesítettük, ezt a területet, tette hozzá Szabó János. Utalt arra, hogy az egészséges gyermekek mellett a fogyatékkal élők is biztonsággal jöhetnek a játszótérre. Nincsenek megkülönböztetések. Sőt, a játék lehetőségeit kihasználva szocializálódhatnak a kicsik. Barátkozhatnak, megismerhetik egymást.
A körzet képviselője, Rigó Csaba a helyszínen elmondta: nagyon örül a felfokozott érdeklődésnek, egyúttal tisztelettel kéri a szülők és gyermekek türelmét a munkák befejezésig. A körbekerített játszótéren, a mintegy 35 játékelem mellett ivóvízkút és padok várják majd a pihenni vágyókat. Szegéllyel látják el a környező járdákat, így új burkolatot kap az Apáczai ÁMK mellett található nyugat-keleti irányú, a Köztársaság utat és Nemzetőr utcát összekötő járda, valamint a Hegyalja utcáról a játszótér mellett elhaladó észak-déli járda, egészen az Apáczai ÁMK hátsó bejáratáig.
Forrás: www.kecskenet.hu
Épül az integrált játszótér Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;
Forrás:www.zalaegerszeg.hu.
Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal
50 éves a zalaegerszegi Ady Mozi - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu